Kedves olvasóim!
Végre meghoztam a 8. fejezetet is. Hagyjatok megjegyzést is. Remélem tetszeni fog.
Puszikaaa!
Szeretettel, Jenny
8. fejezet
A második focióra
Jenny szemszöge:
Mikor felnyitottam a szemem, hirtelen reggel lett. Hogy lehet ilyen hamar reggel? Pedig csak ledőltem egy kicsit. Hát jó. Mentem elkészülni és reggelizni. Mikor leértem a konyhába, finom sajtos kenyér várt engem az asztalon. Mindenkinek köszöntem. Mikor visszamentem a szobámba gondoltam írok egy dalt, mert én zenész, énekes, hangszereken játszok, és DJ vagyok. De még nem gondoltam, hogy mit írjak. Szóval inkább rajzoljak, mert én szépen szépen rajzolok. De most azt sincs kedvem. Mit csináljak? Erre feljön Joe, és azt mondja, hogy öltözzek át, mert megkezdjük a második fociórát. Hát ehhez legalább volt kedvem. Gyorsan át öltöztem, és bementünk a nagyi tornatermébe, mert két garázsuk volt, és az egyiket megcsinálták tornateremre. Azért kellett a benti tornaterembe tornáznunk, mert kint esett az eső.
A második feladat az volt, hogy el kell vennem Joetól a labdát. Hát ez nem nagyon sikerült. Aztán még bemelegítettünk. Igazából szeretek Joeval lenni, ő mindig segít nekem mindenben. Most is segített felhúzni a zoknit.
***
Amikor már befejeztük a gyakorlást és a focizást, kaptam Joetól egy virágcsokrot és csokit ami nagyon szeretek,azért kaptam ezeket, mert ügyesen tornáztam és fociztam.
Anyáéknak elmondtam, hogy mi minden történt. Anyu, apu, nagyi és papa folyton a konyhában beszélgetnek. Már a nyolcadik napja vagyunk itt. De nagyon sok időre jöttünk, aminek én nagyon örülök, mert nagyon szeretek a nagyiéknál, de még jobban Barcelonában. Nem tudom, hogy most mi van köztem és Messi között, de ez így nem maradhat annyiban. Remélem, ha megtanulok focizni, akkor Messinek megfogok felelni, és több is lehetne közöttünk. De nem tudom mi baja lehet Messinek. Én amikor a tévében néztem, az arca tiszta kedves volt, de most olyan gonosz, de attól még nagyon cuki. Remélem majd több is lesz közöttünk.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése