2014. december 14., vasárnap

Kedves olvasóim!

Tudom, hogy már régóta nem voltam fent. De nagyon sok volt a dolgom és nem tudtam megírni a 11. fejezetet. De most hála az égnek lett egy kis időm, hogy megírjam az új részt! Remélem tetszeni fog és írtok véleményt!

Puszika, Jenny

 
11. fejezet
 
 Az új barátok

Jenny szemszöge:

Még itt vagyok a Kék-Szépségben. Kihozták a kávémat a pincérek. Mire megittam a kávét, dél lett. Most már haza kéne mennem. De úgy gondolom, még egy kicsit sétálok Tappival. Kifizettem a megrendelésem és futottam ki Tappihoz. Szegénynek fél órát kellett rám várnia. Kifűztem a pórázát, mert eléggé becsomóztam. Mentünk hazafelé. Mégsem fogok tovább sétálni, mert szegény Tappi nagyon szomjas. 

***
Mikor hazaértünk, Tappit vissza vittem a helyére és adtam neki friss vizet, majd visszamentem bezárni a kaput. Bementem a házba, levetettem a kabátom és a csizmám, mentem beljebb, nem találtam se aput, se anyut, se nagyit, sem pedig papát. Bementem Joe szobájába és ott volt Joe pár fiúval. Biztos amíg sétálni voltam, addig anyáék elmentek valahova, Joe sem szeretett volna egyedül maradni, ezért keresett haverokat és behívta hozzánk. Összesen öten voltak, Joeval beleértve. Oda mentem a szoba elé és az egyik fiú észrevett, és ezt kiáltotta:
-Hé! Ki ez a szép csajszi?
Én furcsán ránéztem Joera.
- Ő a húgom Jennifer.- válaszolta a Joe annak a fiúnak. 
Beljebb hívott Joe a szobájába és bemutatta a fiúkat:
- Ők itt Diego, Bob, Tomas és Adam. Őket még 4 évvel ezelőtt egy osztálykiránduláson ismertem meg és most meg felkerestem őket.- mutogatott a fiúkra.
Akkor mégsem most ismerte meg őket. 
- Aha! Az jó!- vágtam hozzá. 
 Egyébként Tomas kiáltott ki, hogy ki vagyok én. Joe még azt is mondta, hogy mindegyik 24 éves, csak Tomas 21. Joe 20 éves. Én pedig 18. De ezt már mindenki tudja. A fiúknak meséltem magamról és ők is meséltek magukról. Barátok lettünk. Egész estéig szórakoztunk. Anyáék még mindig nem értek haza. Nagyon jól éreztem magam. Ők lettek az új barátok. Azt is mondták, hogy ők öten egy zenecsapat. Joe is. Azt kérdezték, hogy lennék én az énekesnő. Én nagy örömmel igent mondtam.


2014. november 28., péntek


Kedves olvasóim!

El sem tudom hinni, hogy már egész a 10. fejezetnél vagyunk! 10 Messi mezszáma!!!! Remélem sokan elolvassátok és írtok véleményt! Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!!!! :D

Puszika, Jenny


10. fejezet

A Kék-Szépségben

Jennifer szemszöge:  
Tegnap néztük az Éhezők viadalát és azt álmodtam, hogy íjász vagyok és mentem egy viadalra Messivel. Ilyen álmokat. Felkeltem majd mentem mosakodni és végül felöltöztem, most csini ruhát választottam, mert úgy gondoltam, megyek egy kicsit a papa kutyusával, Tappancsal sétálni itt Barcelonában:
 
 Lementem a konyhába, anyáéknak köszöntem, Joe még aludt. Reggeliztem, felvettem a cipőm és mentem is. Még papát megkérdeztem, hogy vihetem-e Tappit és megengedte. Tappira nagy nehezen ráraktam a pórázt és indultunk is. A kaput bezártam és vittem a telefonomat, ha netán eltévednék. Jobbra indultam. Arra van a stadion is. Tappi is nagy vidáman jött mellettem.

Messi szemszöge: 

Mikor reggel felkeltem, elkészülődtem, kaptam egy meghívót Neymartól, hogy mennyek a Kék-Szépségbe. Felöltöztem és mentem is, mert 11:50 volt és délre beszéltük meg.  Amint mentem, egy szép hosszú sötétbarna, göndör hajú lány volt előttem egy kutyával. Az arcát nem láttam, mert ő is előre ment és nem velem szembe. Valakire nagyon emlékeztettet, csak nem tudtam, hogy kire.
Ő is bement a Kék-Szépségbe. Nagyon szép ruhája volt. Én utána mentem. A kutyáját kint megkötötte. Láttam az arcát és eszembe jutott, hogy az a lány, aki nem szereti a focit Jennifer. Nagyon gyönyörű volt. Igaz nem szereti a focit de sajnos azért nem lehetek vele igazából, mert Ronaldoval fogadtunk, hogy szerzünk magunknak olyan csajt, aki szeret focizni, szép és kedves. Igazából nekem tetszik Jennifer, csak nem akartam neki megmondani. Ő még nem vett észre engem, mert a telefonján játszott. Mire megakartam szólítani, oda jött Neymar és azt mondta mennünk kell. Sajnos sietnünk kellett edzésre.
 

2014. november 22., szombat

Kedves olvasóim!

Sziasztok! Végre megtudtam írni a 9. fejezetet is! Jó olvasást kívánok! Írjatok megjegyzést is! Nagyon fontos lenne! Sziasztok! 

Puszikaaa Jenny!

9. fejezet

 A takarítás

 Amikor vissza öltöztem a rendes ruhámba, anya mondta, hogy segítsek kitakarítani a lakást, amíg a nagyi, papa és az apu üzletbe vannak. Én örömmel igent mondtam, mert anyával szeretek takarítani. Joe is segített. Én felmostam a második emeletet és lent a tévészobát. Anya felmosta a konyhát és mindenhol letörölte a port. Joe mindenhol felporszívózott és felmosta az előszobát, ebédlőt és az illemhelyet. 

Itt az otthoni párizsi szobám:
És itt a nagyimnál a Barcelonai szobám, amit most takarítottam ki:
Otthon is a második emeleten van a szobám, és itt a nagyimnál is a második emeleten van a szobám.
Itt a nagyiék Barcelonai háza, ami szerintem nagyon gyönyörű:
A nagyi cicáinak Micinek, Cirminek, Millienek, Villinek, Garfieldnak és kavinnak is van saját cica szobájuk. Nekem Mici a kedvencem, mert ő a legszebb, legkisebb és a legcukibb. Mici, Cirmi, Villi és Millie lány, Garfield és Kavin fiú, és nagyon cukik:

 A fotón csak Garfield és Kavin van rajta. Kis cukik.
Itt a nagyiék konyhája:
 
Szerintem nagyon szép konyha. Itt az ebédlő is:
Ezen az asztalon mindig finom ételek várnak. Itt van Joe szobája a nagyiéknál:
Otthon is hasonló szobája van. A tévészoba is nagyon szép, itt is nagyon szeretek lenni:

Itt van az anyu és az apu szobája a nagyiéknál, ahol most alusznak:
Itt a nagyiék hálószobája:
És végül itt egy vendég szoba, a nagyiékhoz jár a barátnője Amanda néni és néha itt alszik:
Szerintem a nagyi és papa háza nagyon gyönyörű, jaj! Kifelejtettem a tortatermet és a garázst. itt a tornaterem:
Szép a tornaterem. És végül itt a garázs:
Jó nagy a nagyiék háza. Nagyon, nagyon szeretek itt. Jó sok ideig takarítottunk. Amúgy azért van itt is szobánk Joeval, mert itt születtünk Barcelonában, és megmaradt a szobánk. Mire a nagyiék haza értek, látták, hogy milyen szép rend és tisztaság van. Megköszönték és mind a ketten Joeval kaptunk a nagyitól pénzt, aminek nagyon örültünk. Így estére leült az egész nagy család tévézni. Megnéztük az Éhezők viadalát, amit szeretek, tudom vannak benne csúnya jelenetek, de mindig arra gondolok, hogy ez csak elvan játszva és a vér csak kecsap vagy festék vagy művér, ezért nem félek. Mikor vége lett mindenki ment aludni. Jóéjszakát mindenkinek!











2014. november 14., péntek

Kedves olvasóim!

Végre meghoztam a 8. fejezetet is. Hagyjatok megjegyzést is. Remélem tetszeni fog. 
Puszikaaa!

Szeretettel, Jenny

8. fejezet

A második focióra

Jenny szemszöge:

Mikor felnyitottam a szemem, hirtelen reggel lett. Hogy lehet ilyen hamar reggel? Pedig csak ledőltem egy kicsit. Hát jó. Mentem elkészülni és reggelizni. Mikor leértem a konyhába, finom sajtos kenyér várt engem az asztalon. Mindenkinek köszöntem. Mikor visszamentem a szobámba gondoltam írok egy dalt, mert én zenész, énekes, hangszereken játszok, és DJ vagyok. De még nem gondoltam, hogy mit írjak. Szóval inkább rajzoljak, mert én szépen szépen rajzolok. De most azt sincs kedvem. Mit csináljak? Erre feljön Joe, és azt mondja, hogy öltözzek át, mert megkezdjük a második fociórát. Hát ehhez legalább volt kedvem. Gyorsan át öltöztem, és bementünk a nagyi tornatermébe, mert két garázsuk volt, és az egyiket megcsinálták tornateremre. Azért kellett a benti tornaterembe tornáznunk, mert kint esett az eső. 
A második feladat az volt, hogy el kell vennem Joetól a labdát. Hát ez nem nagyon sikerült. Aztán még bemelegítettünk. Igazából szeretek Joeval lenni, ő mindig segít nekem mindenben. Most is segített felhúzni a zoknit.
***
 Amikor már befejeztük a gyakorlást és a focizást, kaptam Joetól egy virágcsokrot és csokit ami nagyon szeretek,azért kaptam ezeket, mert ügyesen tornáztam és fociztam.


Anyáéknak elmondtam, hogy mi minden történt. Anyu, apu, nagyi és papa folyton a konyhában beszélgetnek. Már a nyolcadik napja vagyunk itt. De nagyon sok időre jöttünk, aminek én nagyon örülök, mert nagyon szeretek a nagyiéknál, de még jobban Barcelonában. Nem tudom, hogy most mi van köztem és Messi között, de ez így nem maradhat annyiban. Remélem, ha megtanulok focizni, akkor Messinek megfogok felelni, és több is lehetne közöttünk. De nem tudom mi baja lehet Messinek. Én amikor a tévében néztem, az arca tiszta kedves volt, de most olyan gonosz, de attól még nagyon cuki. Remélem majd több is lesz közöttünk.

2014. november 13., csütörtök

Kedves olvasóim!

Úgy gondoltam, hogy hozok képeket Jennifer-ről, a főszereplőről. A 18 éves, kék szemű, barnás szőke hajú lányról, aki nagyon kedves, okos és barátságos lány.

Szeretettel, Jenny

 Itt van egy kép kiskoráról is:
  
Hát csak ennyit akartam, hogy tudjatok egy kicsit a főszereplőről.
 (Bocsi, hogy most csak így ide tettem)
Puszi!!! :*

2014. november 9., vasárnap

 Kedves olvasóim!
 
Sziasztok! Itt a 7. fejezet. Írjatok véleményt! Jó olvasást kívánok! 

Szeretettel, Jenny

7. fejezet

A levél


Messi szemszöge:

Szép reggel van ma. Felkeltem, majd egyenest mentem a fürdőszobába. Mosakodás közben csengettek az ajtón. Mentem kinyitni. A postás volt az. Egy lila borítékot kaptam Jennifertől, hogy mennyek el a Kék-Szépségbe 15:00-kor.

Hát most nem tudom mit csináljak, mert én nem szeretnék olyan barátnőt, aki nem szereti a focit, én olyat akarok, aki azt szereti amit én. Úgy döntöttem mégsem megyek.

Jenny szemszöge:

Mikor elkészülődtem, mentem kocsival a Kék-Szépségbe.
Mikor odaértem 15:04 volt. De nem volt ott Messi. Még vártam 10-15 percet, de még mindig nem jött be Messi. Ki néztem de ott sem volt. Félórát vártam de nem jött el. Nagy szomorúan mentem hazafelé. Otthon elmeséltem Joenak Mindent. Nagy búsan bementem a szobámba a beszélgetés után. Miért  nem felelek meg Messinek? A szememből egy szomorú könnycsepp hullott ki. Valaki kopogott a szobaajtómon. Anya volt az. Kérdően rám nézett, és megkérdezte, hogy miért sírok, én pedig elmeséltem neki mindent. Először furcsán rám nézett, majd magához ölelt. Mondta, hogy főz nekem valami finomat. Lement a konyhába, én pedig felhívtam Lilit és elmeséltem neki mindent, ami itt Barcelonában történt. Nem akart hinni nekem, hogy találkoztam Messivel. Ő is mesélte, hogy nagyon boldog Erikkel New Yorkban, és ,hogy nemsokára visszautaznak Párizsba.
Utána elbúcsúztunk és letettem a mobiltelefont. Felkapcsoltam a laptopot, hogy megnézzem mi újság van a facebookon. Erika az én ellenségem, aki szintén Párizsban él, rakott fel nyálas képeket a barátjával Mark-al. Annyira szomorú voltam, erre anya bejött a finom főztjével a kezében. Nyamiii! Finom húsleves volt. Mindet befaltam, majd megköszöntem anyának a levest. Lekapcsoltam a laptopot és egy kicsit ledőltem az ágyra.

 

2014. november 8., szombat

Sziasztok! Bocsi, hogy már rég nem voltam, de sokat kellett tanulnom, és így nem tudtam meg írni a blogot, de meghoztam a 6. fejezetet is. Remélem tetszeni fog! Írjatok megjegyzést is!

Szeretettel, Jenny

6. fejezet

A foci tanulása

Jenny szemszöge:
  A bulinak vége volt. Jöhet a takarítás amit úgy utálok. Mikor vittem a konyhába a tányért, eszembe jutott Messi, elejtettem a tányért és összetörött. Joe megnézte, hogy mi történt, mert zajt hallott. Segített összeszedni a tányér darabjait. Mikor kész voltunk a takarítással, (ami két óra volt) felfutottam a szobámba, az ajtót kulcsra zártam, és arra gondoltam fel-e hívjam Messit, vagy ne. 5 percet bámultam a telefont, és végül eldöntöttem, hogy felhívom.

 A telefont nem vette fel senki. Egy kicsit elszomorodtam és vissza gondoltam a randira. Hát persze! Amikor megkérdezte, hogy szeretem a focit, és én azt feleltem nem annyira. Akkor olyan furcsa lett, és hirtelen el kellett mennie. Nem vagyok neki megfelelő? De én tökéletes akarok Messi szemében lenni. Holnap megkérem Joet, hogy tanítson meg focizni. Lefeküdtem aludni, és csak arra tudtam gondolni, hogy mit fog Joe válaszolni.
***
Reggel van! Gyorsan elkészülődtem, futottam a fürdőszobába megmosakodni, és amikor elkészülődtem, lementem a konyhába, adtam mindenkinek egy kedves kis puszit, reggeliztem, finom rántotta volt. Amikor mindenki megreggelizett, elhívtam Joet a konyhából fel  a szobámba, az ajtót bezártam, és eljött a pillanat, hogy megkérdezzem:
-Figyelj Joe!- mondtam neki izgatottan
-Mond.
-Volna egy nagy kérésem tőled.
-Micsoda?
Nem bírtam ki mondani, de mégis:
-Megtanítasz focizni?
Egy olyan 10 perc is eltelt mire kimondta:
-Persze hogy, végre a húgocskám megakar tanulni focizni.
Annyira örültem, hogy igent mondott, és vidáman mentünk le a konyhába. Mindent elmeséltünk mindenkinek. Joe azt mondta, hogy már ma elkezdjük a foci órákat. De még mindig utáltam a focit.
***
-Jenny gyere! Kezdünk!- kiabálta Joe.
Sietve mentem le a lépcsőn, egyszerű fehér trikóba és egy egyszerű sportos nadrágba öltöztem fel. Mikor már kiértem az udvarra, Joe már ott várt az 1. feladattal. Joe volt a kapus és nekem kellett berúgnom a labdát. Hát eléggé béna voltam, de majd csak meg tanulom. Elég sokáig tanultuk a focit, és ezzel ment el az egész napom.
***
Mindenki bement a házba. Este volt már. Mindenkinek adtam kedves puszit az arcára, Joenak megköszöntem, hogy megtanít engem focizni. Eléggé kifáradtam. Végre ágy. Jó éjszakát!

2014. november 3., hétfő

Sziasztok! Itt az 5. fejezet is, de egy kicsit rövid lett, remélem nem gond. Remélem tetszik, és írjatok véleményt! Köszönöm azoknak akik írtak! :*

Szeretettel, Jenny 


5. fejezet

A születésnap

Jenny szemszöge:

-Jaj ne! Ma van a nagyi a nagyi szülinapja!- kiabáltam fel, és kipattantam az ágyamból.
Mentem a fürdőszobába elkészülődni. Ezt a ruhát választottam a szülinapra:

 A nagyi még aludt. Köszöntem anyunak, és mondtam, hogy megyek üzletbe a nagyinak ajándékot venni. Futottam, mint az állat. Vettem neki pezsgőt, bonbont és virágot.
Rohantam haza, hogy felköszönthessem a nagyit. Mikor hazaértem, anya azt mondta, hogy közösen fogjuk felköszönteni őt. Amikor a nagyi belépett a konyhába, elénekeltük neki a Boldog szülinapot dalt, felköszöntöttük, és odaadtuk neki az ajándékokat. A nagyi nagyon örült minden ajándéknak, majd megköszönte. Joe beindította a zenét. Mindenki bement a tévészobába, csak én meg  anya maradtunk a konyhában. Anya mondta, hogy segítsek bevinni a tortát.
A nagyi nagyon örült neki, majd elfújta a gyertyát. A nagyi 55 éves lett.
***
 Táncoltunk, szórakoztunk, ettünk, ittunk, majd elérkezett az idő a torta felvágásnak. A nagyi kedves mosollyal felvágta. Mmmm, nagyon finom torta. Anya és apa készítette.
***
Eszembe jutott Messi, és egy kicsit elszomorodtam, és kimentem egy kis levegőre. Joe látta, hogy szomorúan kimentem, és utánam futott. Elmondtam neki mi történt, és megnyugtatott, amitől én is megnyugodtam. Én nagyon szeretem Joet, mindig is mellettem állt minden helyzetben. Bementünk és buliztunk tovább. Mindenki nagyon boldog volt, aminek én nagyon örültem.

 

2014. november 2., vasárnap

Sziasztok! Itt a 4. fejezet is. Remélem tetszeni fog, és írjatok véleményt, mindegyiket elfogadom.

Szeretettel, Jenny


4. fejezet

Az első randi

Jenny szemszöge:



Reggel van.
Ásítottam egy nagyot. Mici dorombolására keltem fel. Elkészülődtem fél óra alatt, utána lementem a konyhába, reggeliztem, és anya megkért rá, hogy mennyek bevásárolni, mert holnap lesz a nagyi születésnapja. Én örömmel mentem vásárolni, Joe is velem jött a biztonság kedvéért, hogy nehogy sminkekre meg ruhákra költsem a pénzt, hanem tojásra,lisztre,kenyérre,tortára,sütikre,gyertyára stb. Mentünk is, és vettünk azokat ami a jegyzék papírra volt írva. Mikor már mindent megvettünk, ami kellett, indultunk hazafelé.
Mikor hazaértünk, eszembe jutott a telefonszám, amit Messi leejtett. Berohantam a szobámba, sz ajtót kulcsra zártam, és hívtam a telefonszamot:
-Haló!- szólaltam a telefonba.
-Haló ki az?- hangzott el Messi hangja a telefonba.
-Én vagyok az a lány, akire kacsintottál meccs közben, és adtál egy telefonszámot- jelentettem ki.
-Emlékszem. Gyönyörű lány vagy, mi a neved?
-Jennifer Angela Diamond, de szólíts csak Jenny-nek.- mondtam, és teljesen megvoltam rémülve, hogy Messivel beszélek.
-Nagyon szép neved van. Eltudsz jönni a Kék-Szépségbe?- kérdezte Messi.
-Mi az a Kék-Szépség?
-Az egy étterem a Barcelonai stadion mellett.-magyarázta.
-Oké még meglátom.- válaszoltam.-De mikor?
-Háromkor jó lesz?-Kérdezte.
-Igen. De most mennem kell, szia!
-Szia!-búcsúzkodtunk.
El sem hittem, hogy Messivel beszéltem. Olyan furcsa volt. Mindjárt három óra. Mentem elkészülni.
A kedvenc ruhámat vettem fel:

Anyáéknak azt hazudtam, hogy még veszek valamit a nagyi szülinapjára.Szerencsére elhitték.
Kocsival mentem a stadion mögötti étterembe a Kék-Szépség-be. Szerencsére oda találtam. Amint bementem, nem láttam sehol sem Messit. Megnéztem a főasztalt, ott volt egy férfi, csak nem láttam az arcát mert háttal volt nekem fordulva.Ezt mondtam neki:
-Hahó!
Megfordult és Messi volt az, aminek én annyira örültem, hogy majdnem elájultam.
Majd ezt mondta:
-Te vagy Jennifer Angela Diamond?-kérdezte.
-Igen én vagyok-válaszoltam.
-Gyere ülj le! Hány éves vagy?
-Én 19. -válaszoltam, csak féltem, mert én tudtam, hogy Messi 27 éves, és nem-e vagyok túl fiatal hozzá.
-Én 27. -mondta.
-Hát ez nagyon jó.
Bemutatkoztunk egymásnak, rendeltünk enni, inni, később még beszélgettünk egy kicsit, és egyszer csak ezt kérdezi tőlem:
-Jenny, te szereted a focit?
-Nem annyira, de te vagy a kedvenc játékosom. -feleltem.
Messi furcsán rám nézett, és azt mondta, hogy mennie kell. Kifizette a vacsorát, és mind a ketten távoztunk az étteremből. Még utoljára elköszöntünk. Haza mentem és bevalltam a családomnak az igazat. Ők is furcsán rám néztek, mert nem tudták mit csináljanak hirtelen. Én teljesen megijedtem. De aztán mindenki elmosolyodott, amitől én is megnyugodtam, és azt mondták, hogy végre lesz normális fiúm. De annyira fáradt voltam, hogy mentem aludni, és mindig arra gondoltam, ahogy rám nézett Messi, amikor azt mondtam, nem annyira szeretem a focit.





Sziasztok! Meghoztam a blogom 3. fejezetét is. Remélem tetszeni fog és nyugodtan írjatok bejegyzést, és szeretném megköszönni azoknak akik írtak. :*

Szeretettel, Jenny




3. fejezet

A Meccs 

Jenny szemszöge:

Reggel van. Joe keltett fel:
 - Ébresztő Jenny! Ma megyünk a meccsre!-kiabálta Joe örömében.  
-Jó,jó, még öt perc!- mondtam tiszta álmosan. 

Még aludtam tizenöt percet, de aztán már mentem készülődni. Már mindenki fent volt, mint mindig, mert én nagyon szeretek aludni.A konyhából finom illatok csapták meg az orromat. Az asztalon már várt a finom reggeli. Finom rántotta és szalonna:
Imádom. A nagyi mindig tudja, hogy mit szeretek. Befaltam az egészet, mert annyira finom volt. Ilyen finomat, csak a nagyi tud.
***
Csrrrrrrrrrr- megcsörrent a telefonom, Lili hívott, és azt mondta, hogy elutazott New Yorkba, ahol talált magának egy fiút, akit Eriknek hívtak, és azt kérdezte, hogy én nem-e találtam valakit itt Barcelonában, de én azt mondtam, hogy nem, majd elbúcsúztunk, és letette a telefont. Egy kicsit elszomorodtam, hogy még nincs fiúm, de majd csak lesz valamikor.
***
Négy óra van. Fél négykor indulunk a meccsre, hogy ötre odaérjünk. De nálam fél óra a készülődés, úgyhogy elkészülődtem és mentünk is kocsival. A nagyi foglaltatott nekünk helyet középre, majd leültünk. Jöttek a focisták a pályára. Azt a pillanatot, amikor megláttam Messit élőben, egyből lefagytam. Elkezdődött a meccs. Engem a foci nem érdekelt csak Messi.
Góól! Neymar a negyedik percben rúgott gólt.
Jajj neee! Marcelo is rúgott gólt a nyolcadik percben. így az állás 1-1.
***
Én csak Messit néztem. Messi egyszer figyelembe vett, majd rám kacsintott. Én abban a pillanatban megint lefagytam és majdnem elájultam. És góól! Messi rúgott gólt, és én azt éreztem, hogy miattam rúgta azt a gólt, de ez nevetséges, miért pont miattam. 
***
 Vége a meccsnek. Az állás 2-1, Barcelona nyert.
Messi elment mellettem és leejtett egy papirost, amit én gyorsan felkaptam, és rajta volt Messi telefonszáma. Nem akartam elhinni. Pont én tetszek neki? Á, de hogy is. Vagy mégis? Nemtudom. Kellett hazamennünk. ki mentünk a stadiomból a kocsihoz. Joe megengedte, hogy most én vezessek. Eléggé beesteledett. Miután bementünk, elmeséltünk mindent a családnak. De én azt nem mondtam el senkinek, hogy Messi rám kacsintott, és adott egy telefonszámot, hanem ez az én kis titkom, de lehet holnap megmondom Lilinek.
Megyek aludni, mert nagyon álmos vagyok. Majd reggel lehet felhívom azt a számot.



Meghoztam a 2. fejezetet is. Remélem tetszeni fog. Nyugodtan írjatok véleményt! :*

Szeretettel Jenny
2. fejezet

A rúgás

Jenny szemszöge:

Az ajándékcsomagban kettő jegy volt, egy nekem és egy Joenak. Ennek annyira örültem, végre láthatom élőben Messit. Fel mentem Joehoz, hogy megmutassam neki az ajándékot, ő is örült neki, hiszen neki a Barcelona a kedvenc csapata. A jegy mellett volt egy kis papír, amelyen az volt írva, hogy a meccs két nap múlva lesz, öt órától. Majd vissza mentem a konyhába. A szüleim megengedték, hogy mehessünk. Joe mindig is tudta a titkom, hogy szerelmes vagyok Messibe. Bár én nem szeretem a focit. A nagyinak megköszöntem ezt a nagy ajándékot, majd nyomtam egy kedves puszit az arcára. Nekem Párizsban volt egy barátnőm Lili, ő szerette a focit, a kedvenc csapata a Barcelona, és a kedvenc játékosa Pique. Bementem a szobába, és felhívtam Lilit:
-Haló!-mondtam a telefonba.
-Szia Jenny! Milyen Barcelonában?- kérdezte Lili.
-Nagyon jó! Képzeld mit kaptam, jegyet a Barca, Real Madrid Meccsre!-mondtam nagy örömmel.
-Hát az nagyon jó! Majd meséld el mi volt légyszi!-kért meg rá Lili.
-Oké! De most mennem kell, szia!-búcsúztam el.
- Szia!-köszönt el Lili.

 Most már kilenc óra, este van, mindenki ment aludni. Én a szobámba oda mentem az ablakomhoz, és néztem a gyönyörű éjszakát. A nagyi cicája, Mici is oda jött hozzám.
Szomorú voltam, mert tudtam, hogy egy ilyen lányba mint én, soha nem fog belém szeretni Messi.
***
Már éjfél volt, úgyhogy mentem aludni.
***
Reggel Sofia néni keltett fel, hogy öltözzek, mert megyünk sétálni. Gyorsan elkészülődtem és mentünk reggeli után egy kis sétára, Barcelonába. Micit is elvittük. A séta közben egy kutya akarta megtámadni Micit, de én megrúgtam a kutyát amitől elesett, Micit gyorsan felkaptam, így a kutya nem kapta el. Szegény Mici, teljesen megvolt rémülve. A nagyi és a papa mutatott egy-két épületet a városban. De hamar meguntuk a sétálást, és hazamentünk. Nem tudtam elfeledni azt a rúgást, amikor megrúgtam a kutyát, olyan volt, mint amilyeneket a focisták rúgnak a meccsen. Eszembe jutott, hogy holnap meccs, és nagyon jó kedvem lett.



2014. október 31., péntek

1. fejezet
Utazás Barcelonába

Jenny szemszöge:

-Megjött a posta!- kiabálta Sofia néni, az új bejárónőnk. Izgatottan futottam le a lépcsőn, hátha nekem is érkezett valami.
- Nekem jött levelem?- néztem kíváncsian Sofia néni kezére, amiben ott tartotta a három papírt.
- Tessék angyalom, azt hiszem ez a tiéd.
- Köszönöm Sofia néni- nyomtam egy kedves puszit az arcára, majd a boldogságtól ugrándozva mentem fel a lépcsőn. Bementem a szobámba és ledőltem az ágyra, majd kibontottam a borítékot, melyet a nagyim küldött.Az állt benne, hogy menjünk el hozzájuk látogatóba. Ennek nagyon megörültem, ugyanis a nagymamám Barcelonában él, ahová mindig is el akartam jutni. Azért, mert ugyan nem szeretem a focit, de nagyon imádom Lionel Messit. Ő a kedvenc játékosom. Mindig is szerettem volna találkozni vele. Ismét lefutottam a lépcsőn, immár sokkal boldogabban. A konyhát vettem célba, majd széles mosollyal be is nyitottam. Anyáék kérdően rám néztek, mire előkaptam a levelet, és vártam a reakciójukat.  szüleim bele egyeztek az utazásba. Joe, a bátyám először nem akart jönni, de hála az égnek meggondolta magát. Nem tudom mit csináltam volna, ha nem jön velünk. Számomra csak úgy teljes egy vakáció, ha mind együtt vagyunk. A szüleim mondták, hogy holnap reggel indulunk. Estefelé be is pakoltunk.

Másnap reggel anya keltett fel, hogy készülődjek, mert pár óra múlva indul a gépünk. Kipanttantam az ágyamból, és a fürdőszobába mentem. Elkészülődtem, majd fel is öltöztem. Egy egyszerű, mégis nagyszerű összeállítást választottam:

A reggeli után az egész család indulásra kész volt.Még Sofi néni is eljött velünk,aki nagyon jól ismerte a nagyit. Juhúúú!Kocsival kimentünk a reptérre, és hosszas várakozás után felszálltunk. Egy kicsit elszomorodtam, amikor elhagytuk Párizst, de a rossz kedvem el is szállt, amint eszembe jutott az úticél.
***
-Ott vagyunk már, ott vagyunk már?- kérdeztem apától megállás nélkül.
-Ne aggódj kicsim, hamarosan odaérünk -válaszolta apa. Kicsit megnyugodtam, hogy nem kell már annyit repülnünk. Unatkoztam, úgyhogy megkértem Joet, hogy kártyázzon velem.

 ***

-Kérem kapcsolják be az övüket, mert megkezdjük a leszállást- jelentette ki a pilóta.


Annyira örültem, hogy végre megérkeztünk. A reptértől nem messze volt a nagyszüleink háza, úgyhogy gyalog indultunk útnak, aminek én cseppet sem örültem.
A nagyi már nagy vidáman várt minket a kapuban. Rögtön a nyakába ugrottam, mert már nagyon rég láttam őt. Arcára széles mosoly húzódott, amikor újra átölelhette rég nem látott unokáit, és még jobban megörült, amikor látta, hogy a barátnője, Sofia néni is velünk jött. Behívott a házba, ahol az orromat rögtön finom illatok csapták meg. Annyira hiányzott már a nagyi főztje. A kedves családi vacsora után az asztalnál ülve beszélgettünk. Elmeséltünk mindent Párizsról. Joe elég hamar megunta a beszélgetést, ezért inkább felment a szobájába. A nagyi felállt és hozzám sétált. Átnyújtott egy ajándékcsomagot, amit kibontva rögtön elsírtam magam.




Prológus


Gondolom minden szurkolólány  ismeri az érzést, amikor a tévékészüléken keresztül megpillantja a kedvencét, amint egy kedves kis mosolyt küld a rajongói felé. Egy hús-vér szurkoló ugyanis minden egyes elkapott pillanatot megragad, hogy csak egy másodpercre is, de láthassa kedvencét tündökölni a pályán. Így voltam ezzel én is.
Soha, de soha nem szerettem a focit. Sőt! Utáltam. De mégis minden egyes Barca meccset a képernyőre tapadva szurkoltam végig. Mert ott volt a kedvencem, Messi. Tudom sokmillióan nézték és élvezték a játékát, mégis ilyenkor olyan érzés fogott el, hogy miattam rúgja gólokat. Tudom, ez így nevetségesen hangzik, de én mégis elhittem.
És soha nem is gondoltam volna, hogy valóra válhatnak a tinilány-álmaim. Pedig de! De azért azt még hozzá tenném, hogy én sem értem el a célom egykönnyen. Sokat törtem magam, azért, hogy oda jussak, ahol most vagyok. Ha érdekel a történetem, akkor olvass tovább! 
 

Sziasztok! Itt a prológus, remélem tetszeni fog a történetem. Ezúttal is szeretném megköszönni, hogy elolvassátok! Még annyit, hogy nyugodtan írjatok megjegyzést! Jöhet hideg-meleg, mindent elfogadok, és persze nekem sem árt néhány építő jellegű kritika.
 Szeretettel, Jenny



2014. október 30., csütörtök

Sziasztok! Én Jenny vagyok. Most kezdtem blogot írni. Ez a blog egy fanfiction, amelyben Messi és Jennifer lesznek a főszereplők. Remélem, hogy tetszeni fog és írtok majd nekem kommenteket is. :)